VASS LAJOS EMLÉKEZETE

A jelenkori történetírás időszerű, később már alig pótolható lehetőségét rejti magában minden olyan vállalkozás, amely az életmű lezárulta előtt vagy annak időbeli közelségében felismeri feladatát. Századunk magyar zenetörténetében az egykorú életmű-feldolgozás ritka jelenség. Kiemelkedő értékek vonzása, sajátos motivációk és személyes hatások hívhatják életre e kortársi irodalmat, íly módon a jelen tanulmány- és dokumentumkötet is számos külső és belső inspiráció együttes érvényesülésének eredménye. A külső ösztönzések köréhez szokás so­rolni az évfordulók figyelmeztető intéseit, bár a Vass Lajos halála óta eltelt öt év e téren a legcsekélyebb léptékű változás, a történelem évtizedekben mozgó idő­kerekének csak első félfordulata.

A tartalmi késztetés kötetünk esetében számos irányból táplálkozott. Vass La­jos művészegyéniségének lebilincselő, máig sugárzó valósága elsődlegesen az egy­korú élmények és belső meggyőződések alapján kel életre. A közvetlen visszate­kintés útján, amely még őrzi századunk magyar kórusmozgalmának egyik utolsó nagyformátumú - művészetet, szemléletet, életet és erkölcsöt formáló - karnagy­egyéniségét.

Jól tudjuk, hogy Vass Lajos pályája is - hasonlóképpen nagy muzsikus elődei­hez - többirányú feladat elkötelezettségében vált teljessé: hogy nemcsak karnagy­ként, hanem alkotó zeneszerzőként, énekesként és tanárként is működött, mert számára mindezek a területek együttesen képviselték a zeneművészi hivatás össze­tett, eredményt ígérő feladatát. Hogy munkásságának korszakteremtő jelentősé­gét elsődlegesen mégis kóruskarnagyságához kötjük, azt e téren tapasztalható eredményeivel és azok rendkívüli hatáskörével indokolhatjuk. Művészete kétség­telenül karnagyi hivatásában emelkedett a legmagasabb csúcsra; itt fejtette ki adottságainak legmesszebbre mutató erényeit, e területen hódított a zenének többezer aktív kórustagot és megszámlálhatatlan hallgatót, s általa válhatott él­ménnyé a magyar és külföldi kórusművészet remekműveinek sora korunk két nemzedéke számára.

Eltökélt, fáradságot nem ismerő, mondhatni megszállott alkata segítette nagy­szabású programja megvalósításában: a húszas években indult Éneklő Ifjúság kó­rusmozgalom háborút követő újraébresztésében.

Vass Lajos négy évtizedes pályája, életének dokumentumai hűen tanúsítják, hogy a II. világháborút követő évtizedek művelődéspolitikai légkörében számta­lan nehézséggel, akadályoztatással kellett szembenéznie zenei művelődést szolgá­ló karnagyi munkássága során.

Vass Lajos Kodály zenei művelődési programjának másodnemzedékbeli foly­tatója volt, aki az évtizedek során a kórusmozgalom vezéregyéniségévé vált. Sze­mélyiségének bástya-szilárdsága mélyre ágazó vallási-nemzeti gyökerekből, töret­len akaraterőből és vitális találékonyságból táplálkozott. Kemény önneveléssel, fokozatos ismeretszerzéssel nőtt muzsikus pályatársai fölé. Már nagysikerű pálya­kezdő korában meg kellett tanulnia az alkalmazkodást, az elfogadást. Igen korán tudomásul vette, hogy hivatásos kórusvezetőként nem kap alkalmazást, s hogy az amatőr együtteseket kell fokozatos neveléssel művészi szintre emelnie. Célját elérte.